Működési szabályzat

A MAGYAR DÍSZPOSTA FAJTAKLUB MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

 

a Magyar Galamb-  és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (a továbbiakban szövetség) alapszabálya (II. fejezet 12.rész), valamint szervezeti és működési szabályzata (I. rész. VIII. fejezet 2. pont) a szövetség szakosztályain belül lehetőséget biztosít fajtaklubok szervezésére, működésére.

 

I..Fajtaklub alapítása

A fentiek alapján a csatolt jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti ív, illetve alapítói nyilatkozatok alapján 11 fő elfogatta a működési szabályzatot és 2008. május 18-ával Dabas településen a Vásártéren az MGKSZ sátrában megalapították a

Magyar Díszposta Fajtaklubot

Az alakuló gyűlésen megválasztásra kerültek 3 évre a tisztségviselők: elnök, titkár, pénztáros, valamint a szakelőadó. A fajtaklub alakuló dokumentumait az elnök megküldi a szövetség szakosztályának. A megalakulást a szövetség vezetése visszaigazolással veszi tudomásul. A megalakult fajtaklub ezt követően kezdi meg tevékenységét.

 

II. A fajtaklub működése

A fajtaklub szakmai irányítását a szövetség illetékes szakosztályán keresztül végzi. Működési tevékenysége az alakuló gyűlésen meghatározott fajtájú kisállatok tenyésztésének fajtaleírás (standard) szerinti irányítását szolgálja. A klubtagok fő feladata kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező kisállatok tenyésztése és szakszerű tenyésztési információk továbbadása, közzététele. Szükséges tagsági összejövetelek, szakmai előadások tartása,

 valamint tanulmányi utak (dúclátogatások), klubkiállítások stb. szervezése illetve rendezése. A felmerülő, de a fajtaklubon belül meg nem oldható szakmai (tenyésztési) problémák megoldását, bejelentés esetén az országos szakosztály támogatja.

A fajtaklub munkáját a klubtagok által 3 évre választott 3 tisztségviselő: elnök, titkár, pénztáros, valamint a szakmai előadó irányítják. A megalakuláskor vezetőségi tagok (az alacsony taglétszám miatt) nem lettek megválasztva.

A fajtaklub a tenyésztők szakmai jellegű, a klub nevét adó kisállat tenyésztésével kapcsolatos feladatok, problémák megoldásával foglalkozik. A vezetőség a klub szakelőadójának közreműködésével szakmai tanácsadást, előadásokat szervez a következő témákban:

      a fajtaazonosság biztosítását szolgáló tenyésztési feladatok,

      tartástechnológia, elhelyezési megoldások,

      tenyésztése, takarmányozási módszerek,

      állategészségügyi ismeretek terjesztése, állatgyógyászati készítmények és 

       alkalmazásuk ismertetése                     

      kiállítás előkészítés, versenyzés.

A fajtaklub legmagasabb fóruma a klubgyűlése. Klubgyűlést évenként kötelezően egyszer, de a tagság legalább 1/3-ának kérése alapján ismételten is meg kell rendezni. A klubgyűlésen hozott határozatok a fajtaklub híradójában vagy a szövetség lapjában és honlapján közölhetők. A fajtaklub vezetősége a klubgyűlésen minden évben köteles a következő évre programozott munkatervet és a munkaterv anyagi hátterét biztosító költségvetést készíteni.

A munkatervet és a költségvetést a klubgyűlés hagyja jóvá. A klubgyűlés határozatait a klub tagjai egyszerű többséggel és nyílt szavazással hozzák. Személyi kérdésekben a szavazás titkosan történik.

Ha a közgyűlés az eredeti időpontban nem válik határozatképessé a közgyűlést el kell halasztani és az eredeti időpontot követő fél órával későbbi időpontra, az eredeti napirendekkel és a meghirdetett helyszínre ismételten  össze lehet hívni.

Az ismételten összehívott közgyűlés az eredeti napirendben felvetett kérdésekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

A tagokat írásbeli meghívóval az ülést megelőzően legalább 8 naptári nappal előbb kell értesíteni. Ez vonatkozik az egyéb rendezvényekre is.

A fajtaklub munkáját a két klubgyűlés között az elnök irányításával a  tisztségviselők végzik.

 

III. A vezetők feladatköre

 

Fajtaklub elnök

A fajtaklub elnökét a klub tagjai választják, aki felel a klub működéséért. Az országos szakosztály ülésein képviseli a fajtaklub érdekeit, szavazati jogával elősegíti a szakosztály és a fajtaklub eredményes működését. Az illetékes szakosztályi szakelőadóval egyeztetve irányítja a klubtagság tevékenységét. Szakmai kérdésekben a klubtagok által kialakított és a szakelőadó által javasolt álláspontot a szövetségének az országos szakosztályon keresztül előterjeszti. Munkájának eredményesebbé tétele céljából a klubtagok bevonásával az újszerű problémák megoldására a szakelőadó vezetésével „szakmai bizottságot" hoznak létre. A szövetség közgyűlésén tanácskozási joggal vesz részt.

 

Fajtaklub titkár

Nyilvántartja a klub tagjait. Kapcsolatot tart a szövetség szakosztályaival, más fajtaklubokkal és a fajtaklub munkájának eredményességét elősegítő egyéb szervezetekkel. Szükség szerint (akadályoztatás esetén) az elnök feladatait is elvégzi. Feladatának ellátásában akadályoztatása esetén a pénztáros illetve a szakelőadó helyettesíti.

 

Pénztáros

A klubtagok által a fajtaklub gyűlésen meghatározott működési hozzájárulást, az esetleges adományt vagy adományokat pénzátvételi bizonylat ellenében átveszi, azt kezeli. A fajtaklub pénzforgalmát pénztárkönyvben rögzíti. A klubvezetőséggel együtt a pénzvagyonért anyagilag felelős. Mivel a bevételek önkéntes hozzájárulásból és adományokból állnak, a szövetség csak szabálytalanság jelzése esetén ellenőrzi a pénztárkönyvet. Kifizetést csak az elnök meg a titkár hozzájárulása és aláírása alapján teljesíthet.

 

Szakelőadó

A fajtaklub szakmai vezetője, aki a klubtagság által tenyésztett kisállatok fajtaleírás szerinti tartásával, illetve a fejlődést mutató tenyésztési eredmények ismertetésével és véleményezésével tartja a kapcsolatot a klub és a szövetség standard bizottsága között.

Feladata a fajtaleírás érvényének biztosítása azáltal, hogy a fajtán belüli pozitív változásokat az országos szakosztálynak időben jelzi. Módosító javaslatait a klubelnökkel együtt az országos szakosztályon keresztül juttathatja el a standard bizottsághoz. A tenyésztési időszak alatt a lehetőségek szerint szervezi és vezeti a dúclátogatásokat, a tapasztalatcseréket. Kiállítási szezonban szervezi az országos rendezvényeken való szereplést. A fajta jövőjét meghatározó, szakszerű bírálat biztosítására a Bíráló Testületnek javaslatot tesz a bíráló személyeket illetően. A klubtagság által tenyésztett kisállat fajtatisztaságának megóvásáért az elnökkel egyetemlegesen felelős. Kötelessége a szakszerűtlen, fajtarontó keresztezési beavatkozások megakadályozása. A tenyésztésre vonatkozó, mindenkori szakmai tanácsadás.

 

Vezetőségi tagok (területi vezetők)

Döntési szavazati joggal részt vesznek a vezetőségi üléseken. Feladatuk, hogy munkájukkal az adott területen a klubtagság érdekeit képviseljék.

Ténykedésüket a klub elnökének jelentik, illetve a végzett munkájukról a vezetőségi gyűlésen kötelesek beszámolni.

 

IV. Tagfelvétel, tagnyilvántartás

A fajtaklub tagja csak az a tenyésztő lehet, aki a szövetség valamelyik tagegyesületének rendes tagja. Felvételi kérelmét a tenyésztő írásban kérheti a tisztségviselőktől.

A tagfelvétel kérdésében az egyesület klubgyűlése, két klubgyűlés között a tisztségviselők döntenek. A tisztségviselők felvételt megtagadó határozata ellen az fajtaklub klubgyűléséhez lehet fellebbezni, a kiértesítés átvételét követő 15 napon belül. A fellebbezést a következő klubgyűlés tárgyalja, kivéve a klubgyűlésen felvételi kérelem tárgyában hozott határozatát, mely ellen fellebbezésnek nincs helye. A felvett új tagot ezt követően a titkár, nyilvántartásba veszi.

A tagnyilvántartás a tenyésztők következő adatait tartalmazza

        név,

         lakcím,

         szövetségi törzsszám (padlásszám)

         a klubtag egyesületének neve, nyilvántartási száma, címe,

         az elért tenyésztői minősítés,

         bíráló esetén besorolásának kategóriája,

         az általa tenyésztett állatfaj (fajok), fajta illetve fajták.

 

V. A tagok jogai

Minden nyilvántartott klubtag részt vehet a klub összejövetelein, rendezvényein:

    -       az összejöveteleken felszólalhat, javaslatokkal élhet, indítványokat tehet,

    -      választások esetén gyakorolhatja választói jogát és maga is megválasztható a fajtaklub bármely vezetői tisztségére,

    -.     részt vehet a fajtaklub által rendezett fajtaklub kiállításon, a szövetség valamint a      tagegyesületek kiállításain, megbízás esetén a fajtaklub tagjaként képviselheti klubját

    -      klubtagsági jogait csak az esedékes évi működési hozzájárulás megfizetése és a tagsági viszony fennállása esetén gyakorolhatja.

 

VI. A tagok kötelességei

Minden tag köteles emberi és tenyésztői tevékenységével pozitívan hozzájárulni a fajtaklub céljainak megvalósításához,

   elfogadni és megtartani a szövetség és a fajtaklub szabályzatát,

   az általa tenyésztett kisállat legszebbnek és legjobbnak tartott egyedeit a fajtaklub kiállításon anyagi lehetőségei szerint minél nagyobb számban bemutatni,

   a szövetség által rendezett országos kisállat kiállításon a fajtaklubot a klubgyűlés megbízása alapján kisállatainak kiállításával képviselni,

      a működési hozzájárulási díjat időben megfizetni, melynek határideje tárgyév január 31-e.

A belépő klubtag felvételekor köteles a működési hozzájárulást megfizetni. A fajtaklubtagok kötelessége, hogy az egyesületükben is eleget tegyenek az érvényes szabályzatnak és a tagdíjfizetési kötelezettségnek.

 

VII. A tagsági viszony megszűnése

1. Kilépés - írásbeli nyilatkozattal

2. Kizárás - a klub tisztségviselői, illetve a közgyűlésen hozott fegyelmi határozat alapján.

            A tisztségviselők általi kizárás esetén a kizárt jogosult fellebbezéssel élni a közgyűlés felé a kiértesítés átvételét követő 15 napon belül. A fellebbezést írásban, az elnök részére kell megküldeni. A közgyűlési határozat ellen nincs fellebbezési lehetőség.

A fajtaklubból az a tag zárható ki aki:

            - súlyosan és felszólítás ellenére megsérti a fajtaklub szabályzatát,

            - folyamatosan feszültséget kelt a fajtaklubon belül,

            - viselkedése sérti tenyésztő társait, valamint a fajtaklub és tenyésztő társai rossz hírét kelti,

            - a fajtaklub érdekeit sértő és veszélyeztető magatartást tanúsít,

            - felszólítás ellenére nem vesz részt a fajtaklub munkájában,

            - nem teljesíti a számára előírt kötelezettségeket.          

3. Törlés - kötelezettségmulasztás miatt vagy klubgyűlési határozat alapján.

4. Elhalálozás.

5. A fajtaklub megszűnése.

VIII. A fajtaklub pénzkezelése és költségvetése

A fajtaklub, nem lévén önálló jogi személy, tagdíjat nem szed. A klub működése folyamán azonban különféle költségek merülnek fel, melyek fedezetéül a tagok működési hozzájárulási díjat fizetnek. Ennek összegét az  évenkénti klubgyűlés határozza meg. .A megállapított összeget a fajtaklub minden tagja köteles a megadott határidőig a klub pénztárosának befizetni.

Egy tenyésztő több fajtaklubnak is tagja lehet, de ilyen esetben köteles a vonatkozó szabályok szerint valamennyi klubban működési hozzájárulási díjat fizetni. A fajtaklub pénztárosa a bevételt és kiadást pénztárbevételi, illetve pénztárkiadási bizonylaton köteles bevételezni, illetve kiadni. A pénzmozgást pénztárkönyvben kell összesíteni, melynek eredményét az éves fajtaklub gyűlésen a tagsággal ismertetni kell. A pénztáros az éves munkaterv pénzügyi fedezetének biztosítására, a klub vezetőségével együttműködve, éves pénzügyi tervet terjeszt a tagság elé, melyben a következő évi működési hozzájárulási díj is megállapításra kerül.

 

IX. A fajtaklubok kapcsolattartása

A fajtaklubok a szövetség illetékes szakosztályainak legfontosabb szakmai alkotóelemei. Emiatt elengedhetetlenül fontos a szakosztály és fajtaklubok állandó kapcsolattartása a vezetőségen keresztül a szakosztályi értekezleteken, valamint a fajtaklub gyűléseken való, kölcsönös meghívás alapján történő részvétellel. A fajtaklub kapcsolatot teremthet külföldi fajtaklubokkal, igényelheti a szövetség szakmai, erkölcsi, anyagi és jogi támogatását. Megkülönböztetett figyelmet kell szentelnie a magyar kitenyésztésű kisállatfajták külföldi fajtaklubjaival és azok tagjaival való kapcsolatteremtésre és annak fenntartására. A fajtaklubnak a tagság tenyésztői munkája alapján iránymutató szerepet kell betöltenie a magyar kitenyésztésű és nemzetközileg elismert kisállatfajták fajtaleírásainak (standard) szem előtt tartásával és a genetikailag megalapozott, helyes tenyész irány széles körű elterjesztésével.

 

X. Bírálati feladatok

A fajtaklub a klubtagság által tenyésztett kisállatfajta szakszerű kiállítási bírálatának biztosítására az illetékes szakosztályon keresztül kérheti bírálóinak a saját szakterületen

történő továbbképzését. A klub a bírálói továbbképzésen eredményesen részt vevő bírálókat a Bíráló Testülethez benyújtott igény alapján kérheti fel az adott fajta szakszerű minősítésére.

 

XI. Záró rendelkezések

Jelen működési szabályzatban nem szabályozott kérdésekre a szövetség alapszabály, szabályzatai valamint az idevonatkozó jogszabályok az irányadók.

 

 

Kelt: Dabas, 2008. május 18 ……………………………………………:

 

 

 

       Orbán Ernő                               Bolye Ferenc                                    Liptai Gábor

           titkár                                             elnök                                                pénztáros

 

VEZETŐSÉG


Bolye Ferenc, elnök

Bolye Ferenc

elnök


Orbán Ernő, titkár

Orbán Ernő

titkár


Liptai Gábor, pénztáros

Liptai Gábor

pénztáros


Polgár Béla, szakelőadó

Polgár Béla

szakelőadó

Belépés a klubba

Easy to startIsmerje meg a Magyar Díszposta Fajtaklub működési szabályzatát és legyen Ön is a klub tagja.

A belépési nyilatkozatot itt találja...

Legutóbbi eseményünk képekben - Fajtaklub kiállítás - Törökszentmiklós, 2013. október 19 - 20.

További galériák megtekintéséhez keresse a Képtár menüt!